2016. június 10., péntek

Kirándulás 2. nap

Fiume, Pazin, Rovinj, Pula


Ez a nap az Isztriai félsziget bejárásáról szólt. A nap folyamán nagyon sok kiselőadást hallgathattunk meg és többször nyílt alkalmunk vásárlásra is. Na de kezdjük az elejéről. Első állomásunk a Pazini vár volt. 

Itt felolvasásra került Verne Gyula “Sándor Mátyás” című regényrészlete. A következő úti- célunk a Limski-öböl volt, ahol egy kilátóból vizsgálhattuk meg az öblöt és ajándék vásárlásra is sor került. 

Utána buszba ültünk és indultunk is Rovinjba. Városnézés volt a program és szerencsére elcsíptünk egy Porsche kiállítást.

Utána megebédeltünk egy olasz pizzériában és a  finom ebéd után folytattuk a városnézést. Miután ezen az állomáson is végeztünk, Póla felé vettük az irányt. Csodás kikötőket és tengerpartokat láthattunk.

Elmentünk a katonai temetőbe ahol meghallgattunk egy verset, és megkoszorúztunk az emléktáblát is. Természetesen a Himnusz is elhangzott, hegedű kíséretében.
Ezt a programot követte az amfiterátum (Pólai aréna) meglátogatása. Sajnos rövid időt töltöttünk ott, mivel nagyon kötött volt a program.


 


Mielőtt indultunk volna a Pólában élő magyarokkal való találkozásra, sikerült feljutnunk az erődhöz is







Innen indultunk a magyarokhoz. Pólában éppen magyar napok voltak, így volt szerencsénk megnézni egy- két előadást az ünnepségen.  A műsorok megtekintése után, előadtuk mi is a mesénket és átadtuk az ajándékot is. Nagy örömünkre, megvendégeltek minket sok-sok finomsággal.


Ez után indultunk Abbáziába, csak akadt egy kis probléma, ugyanis az autópálya közepén lerobbant a busz. A sofőr próbálta megjavítani, de nem sikerült. Hívnunk kellett egy másik buszt, hogy elvigyen minket a szálláshoz Fiumébe. A várakozás közben besötétedett. Ezt az időt kihasználva dicséreteket énekeltünk és beszélgettünk. Több mint két órát vártunk az autópályán, míg megérkezett a busz Fiuméből. Átpakoltuk a csomagokat a lerobbant buszból és indultunk is Fiumébe. Sajnos nem jutottunk el Abbáziába, mert így is éjfélkor érkeztünk a szállásra, ahol kipihenhettük ezt az izgalmas napot. 

Írta: Dékány Anina, Barabás Fanni


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése