2016. április 29., péntek

A Magyarság Háza

Határtalanul kirándulás a Magyarság Házába



Reggel 6-kor indult a vonat Pécsről Budapestre, Zsolt bácsi, Dóri néni, Éva néni kísért minket . 9 órakor értünk be a Keletibe. Az utazás nagyon jó volt, ebben egyet értettünk. Amikor leszálltunk, Tamás bácsi csatlakozott hozzánk, majd elindultunk az első állomásunkra, ami a Holokauszt múzeum volt. Ott egy játékos feladaton vettünk részt, amelynek a célja Rejtő Jenő életének a megismerése volt. Ezt a játékot mindenki nagyon élvezte, főleg amikor a végén egy bőröndnyi csokit találtunk, ami persze nekünk volt odakészítve. Ezek után elmentünk ebédelni, de erre nem sok időnk maradt, ugyanis kellett indulnunk a következő állomásra, ami tulajdonképpen az utazásunk célja volt. Ezt az állomást „Magyarság Házának” hívták, a kiállítás címe pedig „Mi magyarok”. A kiállításon fel voltak sorolva Kosztolányi Dezső által megszavazott legszebb magyar szavak, amikről külön-külön voltak elnevezve a helységek. Az első terem az “anya” terem volt, ahol különböző tájszólású magyarokat lehetett meghallgatni, hogy hogyan beszélnek. A második terem a “gyöngy” terem volt, ahol a versekkel foglalkoztak. Ezután a “szűz” terem jött, ahol a magyar érintetlen természet hangjait és képeit mutatták be. Az „ősz” teremben a gasztronómia remekeivel és alapanyagaival foglalkozhattunk, hungarikumok jelentek meg előttünk. Kipróbálhattuk ismerjük-e a magyar nemzeti ételek alapanyagait. Az ötödik terem egybekapcsolódott az hatodikkal, ahol a magyar harcászattal foglalkoztak, ez volt a “kard” és a “vér” terem. Ezekben a termekben föl lehetett ülni egy falóra, ki lehetett próbálni, hogy milyen kardot fogni, milyen nehéz a páncélzat, illetve meg lehetett mérni, hogy milyen erősen tudjuk meghúzni a nyilat. A „csók” terem a Bauhaus építészeti korszakban tervezett székeket, maketteket mutatott be, művészeti és építészeti remekműveket nézegethettünk. Ezek után  volt a „sír”, és a „láng” terem, ahol ki voltak állítva Rubik- kockák, magyar találmányok.  A „láng” teremben a magyar feltalálók eredményeiről szerezhettünk információkat. A ”szív” terem volt a legvégén, ahol a sporttal foglalkoztak. Ennek a teremnek két része is volt. Az első részében a csapatjátékokkal foglalkoztak (pl.: kosár), a másodikban az olimpiáról volt szó. Ebből a részből nyílt egy kis terem, ahol pedig szektorlabdázni lehetett. Miután végignéztük az összes látnivalót a Magyarság Házba, öt órakor elindultunk a vonathoz. Mindenki nagyon elfáradt, de végül is az volt a lényeg hogy együtt voltunk és jól szórakoztunk és olyan dolgokkal találkozhattunk, amivel az ismereteinket tudjuk bővíteni. A Magyarság Háza része volt a Határtalanul programnak. A vonat 20. 40- re ért be Pécsre, az állomáson a szüleink vártak minket kérdések tucatjával. Volt mit elmesélnünk.
 

Írták: Dékány Anina, Barabás Fanni, Bánáti Anasztázia,